Skip to content

Rólam

Életemben mindig is kiemelt szerepet kapott a minőségi táplálkozás. Úgy nőttem fel, hogy körülvett a veteményes, a kamra abból telt meg, amit a kertünk, állataink és a természet adott. Az étkezés számomra nem kizárólag a test „jól tartásáról” szól, hanem egy valódi és igazán fontos örömforrást jelent, ami a test tényleges táplálásán felül is rengeteg plusz tud adni a mindennapokban.

Érettségi után először élelmiszermérnöki diplomát szereztem, kisfiam születését követően pedig az online lehetőségeket kihasználva képeztem magam, kurzusokat végeztem táplálkozástudomány témában.

A funkcionális táplálkozás felé akkor fordultam komolyabban, miután a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mekkora eredményeket lehet elérni az ételek szakszerű megválasztásával. Inzulinrezisztenciám és PCOS-em vizsgálatokkal igazoltan megszűnt, élelmiszerintoleranciákkal összefüggő tüneteim elmúltak, testsúlyom optimalizálódott és olyan funkcióim is javultak, melyekről korábban azt gondoltam, nincs is gond velük.

Végérvényesen tehát a saját életmódváltásomat kísérő tapasztalataimon keresztül ébredtem rá, hogy hivatásszerűen is az egészséges táplálkozással szeretnék foglalkozni.

A természetes és szelíd megoldások híveként szeretnék segíteni mindazoknak, akik nyitottak arra, hogy tegyenek magukért, akik szükségét érzik, hogy változtassanak eddigi étkezési szokásaikon és készek kialakítani és alkalmazni egy tudatos, egészséges táplálkozási irányt.

Tanulmányaim

január 1, 2011

2011

Élelmiszermérnök (B.Sc.)
Budapesti Corvinus Egyetem

január 1, 2011
január 1, 2019

2016

Child Nutrition and Cooking
Stanford University (online)

január 1, 2019
január 1, 2019

2016

Food and Health
Stanford University (online)

január 1, 2019
január 1, 2019

2021

Funkcionális táplálkozási tanácsadó
BodyWakes-Ezokurzus

január 1, 2019
január 1, 2019

2023

Nutrition and Lifestyle in Pregnancy
Ludwig-Maximilians-Universität München (LMU) (online)

január 1, 2019
január 1, 2019

2023

Hashimoto tanfolyam
Dr. Csomai Zita

január 1, 2019
január 1, 2019

2023

Inzulinrezisztencia tanfolyam
Dr. Csomai Zita

január 1, 2019
január 1, 2019

2024

Természetgyógyász képzés (EÜ modul)
Ezokurzus Természetgyógyász Képzés Központ

január 1, 2019
január 1, 2019

2024

Laborértékek elemzése 1.
Dr. Csomai Zita

január 1, 2019
január 1, 2019

2024

Laborértékek elemzése 2.
Dr. Csomai Zita

január 1, 2019
január 1, 2019

2024

Laborértékek elemzése 3.
Dr. Csomai Zita

január 1, 2019
január 1, 2019

2025

Természetgyógyász képzés (TGY modul)
Ezokurzus Természetgyógyász Képzés Központ

január 1, 2019

Visszajelzések